Tartalom:

Az önzáródó szalagparketta azonnal használható ,a csaphornyos szalagparketták erõs terhelésével -mivel azokat összeragasztják- egy fél napot legalább várni illik. A szalagparketta egy fokkal jobban tûri a vizet, mint a laminált padló, de ez nem jelenti azt, hogy fel lehetne mosni. A tisztításhoz nagyon kicsavart, ún. ködnedves rongyot használjunk, ami 1 percen felül felszárad. Javaslom a parkettaboltok, vagy általunk is kínált viaszos kezelõanyagok használatát, amivel vékony védõréteget tudunk kialakítani, apróbb karcolásokat el tudnak tüntetni és tisztítanak is egyben. A szalagparketta érzékenyebb az ütésekre, mint a laminált padló, így a bútorok lába alá mindenképpen ragasszunk filcet, görgõsszék kerekétõl,. tûsarkú cipõktõl védjük, vagy rakjunk alá átlátszó mûanyagfóliát.Kopásállóságuk nagyjából megegyezik a laminált parkettáéval.
A parketta, bár UV védelemmel bír, idõvel a naptól minimálisan sötétedni vagy világosodni fog, úgymond összeérik. Ez fafajonként eltérhet, ezügyben érdemes előre tájékozódni. Érdemes odafigyelni a helyiség páratartalmára is (40-60%).

vegyük végig milyen költségekből és hogyan áll össze egy parkettázás szalagparkettából.
Például: egy 40m2-es üres beton felület padlófűtés nélkül, amely felületben két hideg-melegburkolati találkozás van az ajtók alatt és egy találkozási vonal a parkettás szobák között (dilatációs rés).
a) alátét fólia : szükséges párazáró fólia (ha több éve száraz a beton, akkor elhagyható, de csekély ára miatt érdemes letenni) és valamilyen hőgátló, hangcsillapító anyag. A példa esetében nincs padlófűtés így elegendő egy 2mm vastag polifoam, amelyből annyit számoluk fel, amekkora a felület, tehát itt 40m2-t.Padlófűtés esetén más anyag kell lásd itt.
Kérhetünk vastagabb és kicsivel drágább 3 mm es polifoamot,de a különbség szinte alig érezhető hő- és hangcsillapításban, illetve lehet kapni 4 és 5 mm-es lemez, vagy táblaformátumban kapható speciális műanyag alátéteket is. Laminált padló esetén, mivel az sokkal hidegebb, több értelme van nagyobb hőszigetelést adó anyagot venni.
b) szegélyléc: rengeteg kialakítású és anyagú léc létezik, természetesen különböző árakon. Ökölszabály, mint minden fa termék esetében, hogy a legyártáshoz szükséges faanyag mennyiségének növekedésével hatványozottan nő a termék ára. A példa szerint 45 m2-hez általában, "normál" kialakítású (értsd: négyszögletes) kb 40-45 fm szegélyléc szükséges. Hagyományos tömörfa lécek esetében, annyit számolunk fel, ahány folyóméter szükséges, a drágább szegélyeket egész szálakban lehet megvásárolni.
c) burkolatváltó és végzáró profilok: minden parkettatípus esetében szükséges meghagyni a dilatációs távolságot a parketta és MINDEN fix tárgy között (radiátor csövek, ajtótokok, stabil bútorok, oszlopok stb) valamint a parketta-hidegburkolat között is. Fontos, hogy a parkettában is szükséges ezeket a tágulási hézagokat berakni, ezek szabályairól olvashat itt.Ezeket a jellemzően minimum egy centiméteres hézagokat hivatottak elfedni a burkolatváltó profilok. Ezekről olvasson többet és nézzen képeket itt.
A példában három ilyen profil szükséges, tehát ezeknek kell még számolni az anyag és lerakási munkadíjával. Ezeket, bolttól függően, vagy egész szálban, vagy (leginkább 90 cm-es ) egségekben lehet megvenni.
A szalagparkettát általában a beeső fény irányával párhuzamosan és a szoba hosszirányában szokták lerakni. De ez a szabály inkább csak iránymutatás, hiszen ez egy esztétikai kérdés, a megrendelő dönt róla. Abban az irányba „nyújtja” a teret, amely irányba fektetve lett.

A két dolog nagyszerűen összefér, csak vegyük figyelembe az alábbiakat:

A szalagparkettákat rendszerint úsztatva rakjuk le, ez azt jelenti, hogy nem ragasztjuk az aljzathoz, hanem egy párazáró fóliára és egy polifoamra (kivéve ha padlófűtés van lásd lentebb) rárakjuk.
Ennek több előnye is van:
Megvan viszont az a hátránya az úsztatott technológiának, hogy mozoghat a parketta, ha nem megfelelően sík az aljzat. Ha ezt szeretnénk elkerülni, akkor lehet,hogy önterülő aljzatkiegyenlítőt használnunk. Nem belemerülve a részletekbe kiemelek egy pár fontos pontot:
Ettől felfelé el lehet térni az aljzat igényeinek megfelelően.
Árakat az árak menüben olvashat.
Érdemes a parkettázást a legutolsónak hagyni, de legalábbis minél későbbre, elkerülendő, hogy valami kár érje a már lerakott szalagparkettánkat. A beltéri ajtók berakása és a legutolsó, javító festés, amiket hasznos lehet a parketta fektetése utánra hagyni, mert így az ajtók rákerülnek a szalagparkettára, ami esztétikusabb, mint utólag kivágni őket és le is szorítják az úsztatottan rakot szalagparkettát , vagy laminált padlót.

AZ ALJZAT A LEGFONTOSABB: az aljzatnak síknak kell lennie, ami max. 2mm-es eltérést engedélyez 2 méteren(ez bárki ellenõrizni tudja egy 2-3 m hosszú egyenes pl.:léccel). Az aljzat (Max: 2,5 CM%) és a levegõ páratartalma (40-60%)is lényeges tényezõ. Friss betonra, vagy aljzatkiegyenlítõre nem lehet parkettát fektetni. A páratartalom elsõdleges mérésére tökéletes, ha az aljzatra több helyrekb 1 m2-es fólia, vagy újságdarabokat ragasztunk, majd másnap megvizsgáljuk: ha párás a fólia és elszínezõdött a párától a beton, akkor nem lehet parkettázni, ha nem és elég régi a beton akkor úsztatva már lehetséges lerakni a parkettát. Minden felületre lehet fektetni elméletben, ha az elég kemény és pormentes (pl:PVC, szõnyeg, OSB) más kérdés, hogy érdemes-e, egészséges-e. Mindezekhez eldöntéséhez persze helyszíni vizsgálat szükségeltetik.
A szalagparkettát nem lehet utólag korrigálgatni, betenni alá ezt-azt, az aljzat egyenetlenségeit javítandó, ez több problémát szülhet, mint amennyit kijavít.

1. A szalagparketták fedőrétegének felosztása alapján:
A szalagparketta egy több rétegből álló, minden elemében igaz fa parketta amely:
Mi kizárólag a BEFAG szalagparketta forgalmazzuk, így az alábbi ismertető az BEFAG elnevezések mentén halad.
A parketta… olyan hatást ad a lakásnak, amelyek a nagy felület miatt legalább annyira befolyásolják a szobáink kinézetét, mint a falak színei, de még újrafesteni kisebb gondot jelent, a parkettán változtatni sokkal körülményesebb, ezért nagyon fontos meggondolni mit szeretnék és mennyi időre?
Röviden rólunk:
Az egész országban vállalunk megbízásokat, de a parketta Budapesten (XI.kerület), Kalocsán és vonzáskörzetében tekinthető meg, ezenkívül van parkettaboltunk Mosonmagyaróváron. Cégünk elsősorban parketták nagy- és kiskereskedelmével foglalkozik, de szolgáltatásainkba beletartozik a parketta lerakás, és parketta felújításban is szívesen segítünk parkettás munkatársunk közreműködésével, illetve bármilyen ezzel kapcsolatos kérdésével, nyugodtan hívjon, akkor is, ha nem tőlünk vásárol. Fő profilunk a szalag parketta és a laminált padló kereskedelme és kivitelezése, de szívesen felkutatjuk önnek a legjobb árakat, legyen az ön vágya akár hajópadló, svédpadló vagy csaphornyos parketta, burkolatváltó profil, szegélyléc, vagy alátét fóliák. Ha parketta akció szót kereste, jó helyen jár, hiszen mi az eladási stratégiánkat azért alakított így, hogy minél rugalmasabban és olcsóbban szolgáljuk ki az otthoni parketta kiválasztástól a kiszállításon és garanciális parketta lerakáson át a kiegészítő anyagok beszerzéséig. Persze az olcsó parkettának gyakran híg a leve, így laminált padlóban is és szalagparkettában is törekszünk minőségi parkettát adni.
Tömören a parketta fajtákról:
A leglényegesebb dolog amit tisztázni kell, hogy van fa parketta és van a laminált parketta, szabályszerűen mondva laminált padló, ami tulajdonképpen műanyag. A fa parketták és a laminált parketták már kategória árban, minőségben, esztétikában jelentős különbséget mutatnak..
A hagyományos parketta azok, amiket a régi bérházakban is láthatunk,ide sorolom az összes tömörfából készült, egymáshoz ragasztott parkettát többek között az intarzia parkettát és a csaphornyos parkettát.
A csaphornyos parketta tömör, hagyományos csaphorony kialakítású, masszív parkettaelemekből áll. Valódi
tömörfából készülnek, minden elem teljes keresztmetszetében keményfa. Igényes, az extrém igénybevételt is jól tűrő padlóburkolat. Mivel ez a parketta nem készparketta ezért a lerakás után a felületét csiszolni lakkozni vagy olajozni kell..
Ha még nem tudja mivel burkoljon?
A hidegburkolatok bizonyos helyeken (pl konyha, fürdő) pótolhatatlanok, mégis azt gondolom, hogy több érdemet szereztek, mint kellett volna:
Előnye:
-nincs hatással rá a környezet: nem vetemedik, nem mozog
- könnyen takarítható
- hosszú élettartam
Hátránya:
- drága anyag és munkaköltség (alapanyag 2-5 Ft/m2-től, munkadíj 2e ft/m2-től plusz az anyagdíjak (ragasztó, élvédők, fuga stb)
- csak bontással javítható, nem cserléhető
- hideg, ahogy a nevei mutatja, padlófűtésnél meg csak az év 70%-ban hideg
- Nincs benne „élet”, nem változatos, mint a fa parketta, könnyebben megunható, de cserélni ritkán szokták.
HA NEM HIDEG, AKKOR MELEG BURKOLAT:
A parketta szó alatt sokféle terméket szokás érteni. Az alábbiakban röviden leírom a legnépszerűbb és általunk is forgalmazott parketta fajtákat. Parkettának nevezhetjük tulajdonképpen az összes fából készült padló burkolására alkalmas árut. A laminált padló nem parketta, mert annak csak a fából készült padlóburkolókat hívhatunk.
DE A LAMINÁLT PADLÓ IS SOKSZOR KÍNÁL NAGYON JÓ LEHETŐSÉGEKET JÓ ÁRON.
Előnye:
- a fa semmilyen káros anyagot nem tartalmaz
- meleg érzetet ad a lábnak télen-nyáron (a fa hőszigetelő)
- nem huppog
- nem kopog
- nem vonzza a port= nincs allergia
- változatosságával a legdrágább laminált sem tud vetekedni
A laminált padó előnye:
-olcsóbb
-keményebb nyomódásra, mint a fa ( de görgős széket ez sem bírja)
- ha sérül nem lehet javítani, csak cserélni
Hagyományos parketták: a „KLASSZIKUS” parketta, amiket a régi bérházakban is láthatunk,ide sorolom az összes tömörfából készült, egymáshoz ragasztott parkettát (mozaik parketta, intarzia parketta, csaphornyos parketta). Ezek különböző méretben és technológiával készülnek. A sajátos szépségük és a hosszú élettartamuk (gondos ápolás és szakszerű parkettázás esetén, mindkettő ritka!!)mellett, manapság kevéssé népszerű, mert a drága kéményfa alapanyagokhoz (tölgy, bükk, akác stb) (3-6 e ft/m2), még tetemes munkaköltség jár (ragasztás, csiszolás, lakkozás) (plusz 4-5 e Ft/m2). Ez még nem is garantálja, hogy nem fog 10-20 év múlva megnyílni, recsegni, ahogy sok ilyennel parkettázott lakásban tapasztalhatjuk.
Előnye:
- hosszú élettartam
- vastag faanyag
- sokszor csiszolható
Hátránya:
-mint minden tömörfa, hajlamosabb az alakváltozásra, mozgásra vetemedésre
-magas munkaköltségek (ragasztás, csiszolás, lakkozás vagy más felületkezelés)
-magas anyagköltség (drága a fa alapanyag)
-padlófűtésre körülményesebben rakható (meghatározott vastagság és technológia)
-kivitelezése több időt és komolyabb technológiát kíván, azaz drágább
Előnye:
-többször újracsiszoltathatjuk
-jó hőszigetelő (vastag faanyag (15-25mm)
Hátránya:
-a fa mozgására nagyon oda kell figyelni
-drága alapanyag (tölgyek 8 e Ft/m2-től trópusiak 10 e Ft/m2-től) és munkaköltség (ragasztani,csiszolni, lakkozni, vagy olajozni kell
-padlófűtésre körülményesen rakható
-kevesebb színből lehet választani (pácolással növelhető a színe száma)
Előnye:
- sokszor csiszolható
Hátránya:
-vetemedésre hajlamosab (későbbi recsegések, repedések, rések forrása)
-bonyolultabb lerakási technikák: ragasztás, szögelés
-drága alapanyag: jó fenyő alapanyag kb 3 e Ft/m2-től, ehhez még jön a ragasztás, csiszolás és lakkozás, mind házi kivitelben, nem gyárban, profi módon előre elkészítve)
-lényegében egyfajta anyagból készül , nincs belőle színválaszték